A ROTTWEILER

Társ, akit komolyan kell venni

Testalkata, csodálatos képességei, magabiztos tekintete, tekintélyt parancsoló megjelenése egyre több kutyabarátot varázsol el. Az utóbbi 10 esztendőben a rottweiler tört előre a legnagyobb mértékben valamennyi kontinensen. Amerikában több mint 1 millió, Brazíliában 150000 példány szaladgál. Európában Spanyolország vezeti a népszerűségi listát, 1997-ben például 13000 egyedet regisztráltak!

Aki úgy határoz, hogy rottweilert vesz maga mellé társul, az legyen tudatában, hogy ez a fajta nem mindenki, nem akárki kutyája. „Foglalkozására” nézve munkakutya, s újabban családi kedvenc (ámbátor egyeseknél csak státuszszimbólum, divathóbort). Pedig a rottweiler nem ezt érdemli, nem ólba, kennelbe való. Robusztus, kitartó és – vezérségre törő típus.

Ha az újsütetű kutyatartó a divathullámnak engedve avagy a „roti” hírnevétől elbűvölve, emellett a fajta mellett határoz, rossz úton jár. Könnyen kiderül, hogy rossz lóra tett. Elvégre a kutya elérheti a 60 kilót s született domináns jellegéből fakadó „érvelni tudása” ennek még nagyobb nyomatékot ad. Így aztán a tapasztalatlan újonc hamarosan ugyancsak leforrázva érezheti magát mellette, vagy legalábbis olyan benyomása támadhat, hogy „törököt fogtam, nem ereszt!” A roti nyugodt, olykor hanyag, lezser megjelenése megtévesztő, vele született őrző-védő ösztön lappang mögötte, mely testességéhez képest meglepő gyorsasággal párosul. Eme tulajdonságok birtokában pedig bármikor és bárkivel szemben képes akaratát érvényesíteni, lett légyen az fajtárs vagy kétlábú betolakodó.

Mindeme fent említett sajátosságok megkövetelik a leendő gazdától, hogy mindenkor a helyzet magaslatán álljon, legyen magabiztos, ám tele felelősségtudattal, sohase keverje össze a jó értelemben vett keménységet, szilárdságot, következetességet a nyerseséggel, ne adj’ isten, brutalitással. Egy rottweiler tulajdonos olyan ember kell legyen, aki inkább hanggal, mintsem heves, durva, könnyen félreérthető gesztusokkal kommunikál állatával, s minden körülmények között legyen képes ellenőrzése alatt tartani robusztus cimboráját.

A múlt

A fajta ősei valamikor a hódító római légiók harci kutyáiként érkeztek germánföldre. A későbbi Rottweil akkor még Area Flava, azaz „aranyos síkság” egyesek szerint „vörös város” volt. Az újonnan érkezett kutyák az idők folyamán keveredtek a helybeli pásztor ebekkel.
A végeredmény később egy hatvan centis marmagasságú, rövid szőrű, általában fekete-cser színű állat lett. A tenyésztők mindig arra törekedtek, hogy kizárják, megszüntessék a fehér foltokat vagy a hosszú szőrzetet. Ezt a kutyát annak idején Metzgerhundnak, tehát szelindeknek, mészároskutyának nevezték. Feladata a lábasjószág, elsősorban a marhák hajtás, terelése, csordák, gulyák őrzése volt. Mindezt a legszélsőségesebb időjárási viszonyok mellett, szélben, hóban, fagyban, s nagy távolságokra. Ez a kutya tartotta kordában a vágóhídra terelt és vesztüket érző barmokat is, innen a mészároskutya elnevezés.
A középkorban Rottweil immár neves vásárváros, ahol gabona- és marhakereskedők adtak egymásnak találkozót. Svájcból, Franciaországból sőt magyarhonból is érkeztek ide a lókupecek, marhahajcsárok. Visszafelé vezető útjukban aztán hatalmas és elrettentő külsejű kutyáik nyakára erősítették degeszre tömött erszényeiket, s aligha akadt olyan nekikeseredett útonálló, aki megkockáztatta volna a biztos és szörnyű következményekkel járó kudarcot.
Ilyen volt hát a rottweiler élete egészen a 19. század derekáig, amikor is hatályba léptek azok a törvények, melyek megtiltották a jószág terelését országutakon...

A másik bölcső

... és a fajtát jószerével elfelejtették! Ahogy annak idején a múlt ködéből nőtt ki, most szinte – közhellyel szólva – a feledés homályába merült. A 19. század          fordulója felé már alig néhány példányt tartottak számon belőlük. Ezeket ingatlanok, gyártelepek és személyek őrzésére alkalmazták, a rottweiler tehát képes volt a „profilváltásra”.

Öt évvel később, 1905-ben egy bizonyos Karl Knauf, a heidelbergi kutyabemutatók szervezője olyan ritka fajtát keresett, mely megállja a helyét a bírák árgus szemei előtt. Választása egy rottweilerre, Albert Graf heidelbergi tacskótenyésztő (!) Stumper nevű kanjára esett. Ez a kutya a nemzője Russ vom Brückenbuckelnak, akit elsőként jegyeztek be az 1907-ben megalakított Német Rottweiler Klub törzskönyvébe. A rottweiler tehát megint nyeregbe került. Méltánytalanság lenne, ha az újra felfedezett fajta bölcsője körül bábáskodók között nem említenénk meg Albert Kull festőművészt, aki rengeteg vázlatot készített ezekről a kutyákról, s aki már 1893-ban megfogalmazta az első fajtastandardot. Igaz, ezt csak 1901-ben adták ki. Kull emellett már 1899-ben klubot alapított a rottweiler számára, jóllehet még a leonbergivel közösen.

Az események eztán felgyorsultak, a rottweiler 1910-ben már a rendőrkutyák sorába léphetett, 1912-ben pedig a hadsereg is fölfedezte magának. A sikerek ellenére a fajta csak a harmincas években került túl szülőföldje határain. Átjutott az Atlanti-óceán túlsó partjára is, ám az Amerikai Kennel Klub csak öt évvel később adta rá hivatalosan az áldását, azaz ismerte el a rottweilert.

Félelmet nem ismerő lovag

A roti természeténél fogva uralkodásra termett, domináns lény, így nem nagyon ajánlatos, hogy több, azonos nemű példányt tartsunk együtt, vagy ráerőltessük más fajú négylábú jelenlétét. És ne feledjük el: harci kutyák leszármazottja, a vérében van a küzdeni akarás és küzdeni tudás.

A domináns állat egyúttal független természetű is, a meghunyászkodás nem erőssége. Hajlamos a maga feje után menni, egyedül határozni, önállóan dönteni, épp ezért tanácsos nevelését már igen fiatal korban elkezdeni. Ilyenkor gyengéd keménységre van szükség. Játsszunk vele sokat, s ne terheljük unalmas feladatok ismételt gyakoroltatásával. Azzal is tisztában kell lennünk, hogy csak 3. életéve folyamán éri el a pszichikai érettséget.

Jegyezzük meg azt is, hogy mennél közelebb érzi magát gazdájához, annál kiegyensúlyozottabb állat lesz belőle.
Rusztikus, erős, zömök eb, egyáltalán nem beteges. Várható élettartama tizenvalahány esztendő. Szereti a havat, fiatal korában úsztassuk, az elősegíti izomzata fejlődését.

A gyerekekkel szemben jóindulatú, de azért nem szabad játszani a tűzzel. Tanítsuk meg a kicsiket az állat tiszteletére, s magyarázzuk el nekik, hogy a kutya jelenlétében ne üvöltözzenek, ne zajongjanak túlságosan.

Küllemi jegyek

A rottweiler közepes termetű eb, se nem súlyos, se nem könnyű, harmonikus, arányos, jó felépítésű.

A koponya a fülek között széles, hossza meghaladja az arcorri részét. A stop markáns, az orr fekete, az állkapcsok erőteljesek, szélesek. A magasan tűzött fülek kicsinyek, háromszög alakúak, lecsüngőek.

A törzs valamivel hosszabb a marmagasságánál. A váll hosszú, a hát egyenes, a bordázat jól ívelt. A szügy széles, erőteljes, jól fejlett. A farkat rendszerint kurtítjuk.

A végtagok erőteljesek, a comb izmos, a csánkok jól szögeltek.
A lábfejek gömbölyűek, az ujjak zártak, a karmok feketék.
A szőrzet közepes hosszúságú, sima, kemény tapintású, testhez simuló. Színe fekete-cser. Rőtes jegyeket találunk az állkapcsokon, a szemek fölött, az arcorri részen és a faroktő alatt.
A kanok átlagos marmagassága 61–68 cm, súlyuk 50 kg körüli, a szukák 56–63 cm magasak és körülbelül 42 kg-ot nyomnak.

Egy 1997-es felmérés szerint a Rottweiler a népszerűségi listán az első helyet foglalta el Argentínában, Brazíliában, Mexikóban és Spanyolországban, második volt az Egyesült Államokban, harmadik Németországban, negyedik Ausztriában, ötödik Olaszországban és hatodik Belgiumban.