Tenyésztők fajtájukról

Rottweiler a tenyésztő szemével

E havi számunkban a rottweilerrel, ezzel a nagymúltú, tradicionális őrző-védő kutyával foglalkozunk behatóbban. Ennek kapcsán a fajtát az elsők közt meghonosító Siroccó kennelt kerestem fel, hogy több évtizede eredményes munkájukról Krausz Győzővel és feleségével, Tündével beszélhessek. Nehéz, szinte lehetetlen átadni azt a rottweiler iránti szeretet, odaadást, tiszteletet és tudást, amelyet a több órára nyúlt beszélgetés során tapasztaltam.

– Milyen kutyával kezdték a kutyázást és minek hatására döntöttek végül a roti mellett?

– A rottweilerrel való megismerkedésem teljes mértékben Győző „lelkén szárad” – kezdi mosolyogva Tünde. – Már házasságunk előtt egyazon kutyaiskola rendszeres látogatói voltunk. Gyermekkorunk óta kutyázunk, sokféle fajtával volt tapasztalatunk, ő akkoriban épp német juhásszal foglalkozott, én pedig boxereztem.

– Én az iskolán határozott hozzáállásomról voltam ismert – veszi át a szót Győző. – Minden barátom, ismerősöm, de még a kiképzésvezető is egyfolytában rágta a fülemet, hogy stílusom túl kemény a juhász kutyáknak. A tájékozottabbak javasolták a rottweilert, de akkor még halvány segédfogalmam sem volt arról, hogy eszik-e, vagy isszák… Történt aztán, hogy barátommal egy kiállításon nézelődtem mikor egy hatalmas, vörös jegyekkel színezett fekete kutyát pillantottam meg. Teljesen rabul ejtett a látvány. Azonnal tulajdonosához siettünk, akiről kiderült, hogy német. Bár nyelvtudásunk hiányos volt, végül megtudtuk, hogy egy rottweiler áll előttünk. Egycsapásra megértettem, miért győzködtek annyira, valóban ez tűnt nekem való kutyának. Ezt követően Süli Attila barátommal nem nyugodtunk, míg hosszas tárgyalások, egyeztetések, szervezések árán sikerült 1971-ben két szukát behoznunk az akkori Csehszlovákiából. Az egyik kiskutyával én kezdtem el foglalkozni, és azonnal kiderült, hogy minket a rottweilerrel egymásnak teremtettek. Első saját kutyámat is Attilának köszönhettem, aki a szukák mellé egy NDK-ból származó kant szerzett, majd „Neckermani” néven kennelt alapított. Tőle 1974-ben kaptam meg az első alomból származó kant, Neckermani Aidast. Harminc év távlatából is túlzás nélkül állíthatom, hogy ez a kutya minden tekintetben megtestesítette a tökéletes rottweilert.

– Házasságunkat követően aztán akarva-akaratlanul én is hamar a rotik bűvkörébe kerültem – mondja Tünde. – Eleinte persze „tartottam a boxeres frontot”, de idővel engem is magával ragadott a rottweiler varázsa.

– Miben rejlik ez a roti-varázs?

– Még közel harminc év távlatában is nagyon nehéz erre válaszolni – mondja elgondolkozva Győző. – Világéletemben vonzottak a nagytestű, robusztus őrző-védő kutyák. A rottweilerben az erő és intelligencia oly egyedülálló kombinációját fedeztem föl, amelyet ilyen formában egyetlen más fajtában sem találtam meg. Sok kutyával volt már tapasztalatom, ezért azt szoktam mondani: létezik nála okosabb és erősebb fajta, de az okosabbak meg sem közelítik fizikumát, az erősebbek pedig eszét… A rottweiler küllemében, jellemében, munkakészségében, egyéniségében és intelligenciájában egyesíti számomra mindazt, ami egy ideális őrző-védő munkakutyától elvárható. Olyan kerületben laktunk, ami már akkor is hírhedt környéknek számított. A rottweiler addig elképzelhetetlen biztonságot nyújtott számunkra ebben a környezetben. Munkába menet nem kellett aggódnunk értékeink, lakásunk biztonságáért, az utcán sétálva pedig nem váltunk rosszándékú emberek céltáblájává.

– Én nőként különösen nagyra értékeltem és értékelem ma is azt a biztonságot, amelyet egy rottweiler jelent, ugyanakkor teljesen elbájolt gazdája iránti gyengéd szeretete – teszi hozzá Tünde. – Sajnos nem tudok rá jobb szót, a roti-varázs a „rottweilerségben” rejlik. Együtt kell élni egy rottweilerrel, hogy ezt megtapasztalhassuk.

– Egy rottweilerével aktív őrmunkát végző embertől hallottam valamikor, hogy őt leginkább a roti jellemének kettőssége ragadta meg. Keménységére a munka során, kedvességére a családban volt szüksége. Általános jellemzője ez a fajtának, vagy az elfogult tulajdonosok szubjektív véleményéből táplálkozó legenda?

– Nem! – mondja kategorikusan Győző. – Teljes biztonsággal kijelenthetem, hogy ez a kettősség jellegzetes rottweiler-vonás. Még a házőrzőként nevelt és tartott, idegenekkel szemben valóban bizalmatlan és ellenséges kutyáink is a családban nyugodt, végtelenül kedves és szeretetreméltó fickók. A rottweiler határozott érzékkel képes megkülönböztetni az eltérő szituációkat és ennek megfelelően reagálni.

– Jó példa erre a közelmúltban történt eset – meséli Tünde. – Az egyik kereskedelmi televízió képviseletében forgatócsoport készített rövid összeállítást a rottweilerről. Megkeresésükre készséggel álltunk kötélnek. A tévések lenyűgözve figyelték a kutyák által végrehajtott fegyelmező és ügyességi gyakorlatokat, szinte áradozva méltatták a rotikat. Ekkor következett az őrző-védő munka. Kutyáink előírás szerint teljesítették ezt a feladatot is, ám menet közben észrevettem, hogy a stáb tagjai el-eltünedeztek. Mikor rájuk leltünk elfehéredett ajkakkal a kisbuszban szorongtak. Azt mondták, hogy nem gondolták volna, hogy ez a kutya ilyen elsöprő erejű támadásra képes, és ezt látva, eszük ágában sincs a közelükbe menni. Hiába győzködtük őket, hogy nem esik semmi bántódásuk, hiszen a kutyák nem mindenkire, hanem a rájuk, illetve gazdájukra irányuló támadásra reagáltak, csak némi rábeszélés után merészkedtek elő.

– Mikor fogalmazódott meg a rottweiler tenyésztés gondolata?

– A szó klasszikus értelmében vett tenyésztés eleinte föl sem merült bennünk – válaszolja Győző. – Első kutyánk, a már említett kan olyan mély benyomást tett ránk, hogy értékeit mindenképpen meg szerettük volna őrizni. Süli Attila fájdalmasan korai halála miatt és a hazai kutyák minőségét látva, úgy gondoltuk, hogy ezt az elképzelésünket csak saját erőből, saját célokkal és szempontok alapján valósíthatjuk. Mindezt szem előtt tartva kezdtük el a 80-as években tudatos tenyésztési munkát.

– Mire helyezték a hangsúlyt a tenyésztés során?

– Mivel mi mindig is kutyakiképzéssel foglalkoztunk, így a tenyésztés során természetesen elsődleges szempontot a rottweiler használati értéke, azaz megfelelő fizikuma, egészséges idegrendszere és erős munkakészsége jelentette és jelenti ma is számunkra – mondja Győző. – Természetesen mindezek mellett a küllemre is alapos gondot fordítottunk, hiszen enélkül nem lehet minden szempontból minőségi kutyákat létrehozni.

– Ahhoz, hogy tökéletesen tisztában legyünk a követelményekkel, 1988-ban ellátogattunk Rottweilbe, az ott megrendezett ADRK klubkiállításra – teszi hozzá Tünde. – A szervezet és tenyésztők hozzáállása, valamint a kutyák megtapasztalt minősége követendő példát jelentett számunkra.

– Mindig azt vallottam, hogy az egyenes út, bár nehezebb és hosszabb, mégis messzebbre visz – veszi vissza a szót Győző. – Ebben sosem kötöttem kompromisszumot és soha nem is fogok. Számos, tudatosan válogatott vérvonalakból fölépített tenyésztési programot és állományt voltam képes felszámolni és a nulláról újrakezdeni az egészet annak érdekében, hogy elérjem a kitűzött célt. Szerintem főbenjáró bűn egy olyan értékes munkakutyát, mint a rottweiler pusztán kiállítási címeket és különböző serlegeket hajkurászva, küllemversenyeken eltékozolni.

– Tenyésztőként, illetve tulajdonosként hogyan élték és ítélték meg az időközben bevezetett farokkurtítási tilalmat?

– Be kell, hogy valljam, vegyes érzelmekkel kóstolgattuk a hosszú farkú rottweiler gondolatát – mondja Tünde. – Kicsit úgy éreztük, hogy ezzel a fajta elveszíti jellegzetességét, ezáltal tenyésztésének több évszázadra visszatekintő múltja kérdőjeleződik meg. Ugyanakkor kicsit meg is könnyebbültünk, hiszen tenyésztőként kénytelenek voltunk vágatni kiskutyáink farkát, ami korántsem kellemes… Egy váratlan esemény azonban aztán segített eloszlatni bizonytalanságunkat. Történt ugyanis, hogy egy leendő tulajdonos ragaszkodott hozzá, hogy az általa kiválasztott kiskutya farkát ne csonkoljuk. Kérésének eleget tettünk, és meglepődve tapasztaltuk, hogy a farokkal rendelkező kölyök gyorsabban és intenzívebben fejlődött, mint csonkolt farkú testvérei. Ezt követően minden alomban meghagytuk a kiskutyák farkát és kiderült valóban egyenletesebben és erőteljesebben fejlődnek, mint a korábbi, vágott farkú társaik.

– Tudni kell, hogy a kölykök pár napos korában végzett farokkurtítási beavatkozás közel három hét alatt gyógyul – folytatja tovább Győző. – A beavatkozást követő első hétben a kiskutyáknak komoly fájdalmaik vannak. Nyűgösek, sírdogálnak, rosszul táplálkoznak és keveset alszanak. Mindez természetesen anyjukat is megviseli, viselkedése nyugtalan, állandóan tisztogatni, gondozni akarja panaszkodó kölykeit, ráadásul az idegeskedés tejtermelését is negatívan befolyásolja. Ez a stressz, bár a kutya életében igen rövid ideig tart, komoly mértékben kihat további fejlődésére. Emellett további előnyeit is felfedeztük a csonkolás elhagyásának. A hosszú farok egészségügyileg segít a végbéltájék kifeszítésében, ezáltal csökkentve a gyulladások előfordulását. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a kutya farokjelzései meghatározóak a fajtársakkal való érintkezés során. Azt tapasztaltuk, hogy farokkal rendelkező kutyáink problémamentesebben illeszkednek be a kutyafalkába, mint csonkolt farkú társaik. Szerintem sok kutyák közötti félreértés adódott ebből a múltban, hiszen a természetes kifejezésmódjában gátolt kutya bizonytalanságot, bizalmatlanságot, ellenségeskedést szül fajtársaiban. Mindent egybevetve abszolút elfogadtuk és egyetértünk a természetesen hagyott farok elvével. Hamar beláttuk, hogy a hosszúra hagyott farokból származó előnyök valóban a kutyák érdekeit szolgálják, számunkra pedig ez a legfontosabb. Gyakorta hallom az ellenzők táborából, hogy szerintük a meghagyott farok azért rossz, mert „zavarja a kutyát a munkában”. Mi pont ennek ellenkezőjét valljuk. A hosszú faroknak igen fontos szerepe van az egyensúly és fordulékonyság biztosításában. Ezt csonkolatlan farkú kutyáink mozgásában is tapasztaltuk. Ha józanul belegondolunk, a természetben minden szükséges és hasznos tulajdonság megmarad, minden szükségtelen eltűnik. A kutyának nem véletlenül és nem azért van farka, hogy az embernek legyen mit levágnia… Egykoron valóban indokolt lehetett ez a beavatkozás, hogy az emberrel, állattal vívott harcokban a farok ne jelentsen támadási, vagy sérülési felületet. Ám napjainkban ennek már semmi létjogosultsága.

Az ellenzők körében gyakran elhangzó másik rendszeres aggályt, miszerint a rendelet „új szelekciós tényezőként”, további nehézségeket ró a tenyésztőkre, végképp megalapozatlannak tartom. A megfelelő faroktartás nem újkeletű követelmény, a standard a tilalom bevezetése előtt is világosan meghatározta a vágott farok megfelelő tűzését és kívánatos tartását.

– Hogyan ítélik meg a fajta magyarországi helyzetét, illetve a hazai tenyésztés mennyire próbálja és tudja követni az anyaországi tenyészszervezet, az ADRK követelményeit?

– A rottweiler itthoni létszáma a kilencvenes évek elejétől kezdett drasztikusan emelkedni – kezdi Tünde. – Ez nagyságrendileg 1992–96 között évi 15 ezer kölyköt jelentett. Nem nehéz belátni, hogy ilyen mértékű egyedszám növekedés óhatatlanul a hazai állomány felhígulásához vezetett. A tömeges szaporítás hatására megfigyelhetővé vált a fizikai állóképesség romlása, valamint idegrendszeri szélsőségek (túlzott agresszivitás, illetve gyávaság) megjelenése. Mindkettő aggodalomra okot adó jelenség egy olyan munkakutya-fajta esetében, mint a rottweiler. Sovány vigasz, hogy mindeközben valamelyest javult a rottweilerek csípőjének állapota, mert még az ún. kiállításra tenyésztők is igyekeztek szem előtt tartani ezt a betegséget, és lehetőleg csak jobb csípőjű kutyákkal fedeztetni. Tekintettel arra, hogy a diszpláziára hajlamos fajták közül a rottweilereket szűrik a legnagyobb számban, az állomány diszplázia állapota valamelyest javult az elmúlt időszakban.

– Az ADRK megalakulása óta azzal a célkitűzéssel dolgozik, hogy csakis a legjobb egyedek vehessenek részt a tenyésztésben – folytatja Győző. – Ennek érdekében a kutyáknak kifogástalan anatómiával, hibátlan idegrendszerrel, magas szintű munkakészséggel és a tenyésztéshez szükséges szintű csípőröntgennel kell rendelkezniük. Igen magas és nem egykönnyen teljesíthető követelmények ezek. A szándék már itthon is megvan az ADRK szemléletének elsajátítására, de el kell telnie még némi időnek, hogy a hazai rottweiler tenyésztés színvonala megközelítse az anyaországét.

– A szándék valóban igen fontos, de mik lehetnek a további lépések az említett célhoz vezető úton?

– Én legfőbb megoldást az összefogásban látom – mondja Tünde. – A fajta elkötelezett híveiként mindannyian egy hajóban evezünk, de addig, míg mindenki másfelé lapátol, a hajó nem halad előre. Egyfajta szemléletváltást is szükségesnek tartanék. Sajnos gyakran tapasztaljuk, hogy az őszinte segítő szándékot sokszor félreértelmezik és elutasítják, mert számítást, rosszindulatot sejtenek mögötte. De hát ezekhez a dolgokhoz idő kell. Mindenesetre férjemmel, több évtizedes tapasztalatunkra alapozva, igyekszünk minden hozzánk forduló embert hasznos tanáccsal ellátni, legyen az tenyésztő, vagy tulajdonos.

– Milyen tanáccsal szolgálnának egy leendő roti tulajdonos számára?

– Elsősorban ismerje meg a fajtát – válaszol Győző. – Mélyüljön el benne, olvasson szakirodalmat, kérdezzen tulajdonosokat, beszéljen tenyésztőkkel, egyszóval készüljön föl minden tekintetben. Legalább ilyen fontos, hogy ismerje saját magát, legyen tisztában képességeivel, tudja, hogy pontosan miért akar magának rottweilert.

Ez a kutyafajta alapvetően őrző-védő munkakutya, számára ez a legtesthezállóbb feladat. Rendelkezik minden ehhez szükséges alapkészséggel, amely körültekintő és szakszerű kiképzéssel könnyedén felszínre hozható belőle. Sokoldalúságára és tanulékonyságára jellemző, hogy egyéb területeken is tudja kamatoztatni értékeit. Jó példa erre az a tőlünk származó kutya, aki profi mentőkutyás csapathoz került. Ebből is látszik, hogy még két ilyen ellentétes területen is képes megállni a helyét. Mindehhez azonban tiszta, világos követelményrendszerre és határozott, erőskezű, de igazságos kutyavezetőre van szüksége.

– Nagyon fontos az is, hogy a kölyök fiatalon, 8-9 hetesen kerüljön új, lehetőség szerint végleges otthonába – kapcsolódik be Tünde. – Így a gazda mellett, családban felnövekedve sok későbbi probléma megelőzhető, illetve kiküszöbölhető. Meggyőződésem, hogy az elmúlt időszakban bekövetkezett rottweileres balesetek egyértelmű felelősei azok a gazdák, akik meggondolatlanul választották és hozzáértés nélkül kezelték ezt a fajtát.

Éppen ezért bárki, aki minket keres meg rottweiler vásárlás céljából, alapos beszélgetésen esik át, és ha úgy ítéljük meg, hogy az illető nem lesz alkalmas gazda a roti számára, inkább finoman igyekszünk lebeszélni szándékáról. Számunkra az a legfontosabb, hogy a kutya megfelelő gazdához, megbízhatóan jó helyre, ideális körülmények közé kerüljön.

Befejezésként egy olyan momentum, mely talán a legjobban jellemzi a Siroccó kennel szellemiségét:

A Krausz család házába való belépéskor azonnal kutyáik fényképeivel díszített falakkal találtam magam szemben. Témájuk nem dicsőséges kiállítási eredményeket, vagy marcona őrző-védő munkát ábrázolt, hanem pusztán kutyáikat, mint egy családi fotóalbumban. Minden kutyához megannyi emlék és történet fűződött. A szekrények roskadoztak a legkülönfélébb kutyás szakirodalom, rottweileres szakkönyvek és videókazetták súlya alatt. Élvezetes órákat töltöttem ebben a vendégszerető környezetben izgalmas, szórakoztató, tanulságos történeteket hallgatva a rottweilerről, melyeket mindvégig átszőtt a több évtizedes tapasztalat és a fajta iránti odaadó tisztelet.

Távozás előtt meglátogattam a „legkisebb helységet”. Visszafelé jövet véletlenül vettem észre a közlekedő távoli sarkában serlegek, kupák, érmek és szalagok sokaságát. Hivalkodó csillogásuk szinte észrevétlenné tompult a csendes félhomályban, ahol szemérmesen őrizték megannyi győzelem emlékét.

A házigazda mellém lépett, egy pillanatig hallgatott, majd az ablak felé tekintve így szólt:

– Gyere csak, mutatok neked ezeknél sokkal fontosabbat! – mondta, azzal az ablakhoz lépett és az előkertben figyelő rottweilerekre mutatott.

Balaskó Norbert